SZÉKELY – MAGYAR NEMZETI EMLÉKHELY A SZEGEDI VÉRTÓ DOMBON

A Vértót és a mellette álló dombot 33 éve alakították ki záportározóként. Az elmúlt években a Független Városi Szövetség – Magyar Egyesület, Apró-Juhász János elnök vezetésével, emlékhelyet alakított ki a dombon. Vértó a világon az egyedüli hely, ahol a nyolc székely szék által állított székelykapu együtt látható. 2010-ben, a székely székek adományaként kerültek ide a székely kapuk. A világ 130 országából érkeztek már ide érdeklődők. A felvétel a Baravidi Stúdió tulajdona. https://x-media.hu

A videót Cserép Anikó készítette, amikor megbeszélést folytattunk az emlékhelyre tervezett Trianon Emléknapról. Erre a napra hívjuk, várjuk a nemzeti elkötelezettségű igaz magyar embereket, hogy megemlékezzünk a 100 évvel ezelőtti diktátumról , következményeiről és a reményről, hogy Ezeréves Hazánk megmarad az idők végezetéig.

Az eseményt augusztus 16-ára, vasárnapra szervezzük, mert ezen a napon lehet először rendezvényt tartani. Nagyboldogasszony napja – augusztus 15. utáni első napon szeretnénk megemlékezni védőszentünkről és a Pozsonyi csatáról is, mert a Hősök terére minden évben szervezett ünnepség idén elmaradhat.

 

Az emlékhely építész opponense Makovecz Imre építész volt.

A nemzeti emlékhelyet példa nélküli módon az egész világ magyarsága – a SZÉKELY TESTVÉREINK Szeged város és a vértó népe összefogásával  valósítottuk meg, egy forint állami támogatás NÉLKÜL!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.